Revell

A vállalat bejegyzett neve 1943 óta létezik, első mérethelyes makettje csak 1947-ben jelent meg. A kezdeti nehézségeket követően 1956-ban a cég áthelyezte székhelyét Európába és hamarosan elképesztően gyors fejlődésnek indult, népszerűsége pedig napjainkig töretlen. Ennek oka, hogy a székhely áthelyezése együtt járt az átalakulással: a Revell létrehozta saját fejlesztő csapatát, melynek célja az Európában fejlesztett és gyártott makettek kialakítása, hogy az megfeleljen az európai piac igényeinek.


Alapvetően két különböző típusú makett létezik, az egyik a klasszikus, ragasztással, esetleg festéssel összeállítható készlet, a másik pedig az úgynevezett Easy Kit sorozat. Utóbbi hatalmas előnye, hogy a fiatalabb korosztály számára is lehetővé teszi a makettezést, hiszen a Revell Easy Kit makettek egyszerűen összepattinthatóak, sem festésük, sem ragasztásuk nem szükséges.


A gyártó minden makettje tökéletesen méretarányos és az eredeti, makettezni kívánt tárgy pontos mása. Ráadásul a gyártó mindenre gondol, a Revell Ferrari F10 makett például az összeállítást követően felmatricázható mind Fernando Alonso, mind Felipe Massa versenyautójának. Azok számára pedig, akik a versenyautók helyett a klasszikus utcai sportkocsikat részesítik előnyben, tökéletes választás a Revell Ferrari 458 Italia makettje.


Érdekesség, hogy bizonyos, évtizedekkel korábban megjelent makettek még napjainkban is megtalálhatóak a Revell makett választékában, ilyen például az 1960-as évek közepén megjelent Bismarck hadihajó. Emellett megtalálhatóak a kínálatban a történelem rajongói számára ideális makettek is, mint a Santa Maria.


Eközben azonban a Revell kínálata jellemzően halad a korral és a legmodernebb szárazföldi járművek mellett vízi, égi, sőt, fantáziabeli makettek is megtalálhatóak a palettán. A legjobb példa erre a Star Wars makettek széles választékának megjelenése.

Partner oldalak