SES Creative

A holland SES Creative márka elsődleges célja, hogy minden korosztály, minden gyermek számára elkészítse a tökéletes fejlesztő játékot. A gyermekek a világ felfedezése közben ugyanis folyamatosan fejlődnek, kialakulnak képességeik és készségeik, melyek egy-egy adott korban könnyedén és tudatosan fejleszthetőek is a kicsik komolyabb terhelése nélkül.


A SES kreatív játékok célja, hogy miközben megismertetik a gyermekeket a világgal és egy új ablakot nyitva számukra, a mindennapi életbe vezessék be őket. A SES játékok minden csemete számára az adott játékon feltüntetett kortól javasoltak, hiszen úgy lettek kifejlesztve, hogy az adott korosztálynak megfelelő szintű gyermekeknek segítsenek saját kreativitásuk, képzeletviláguk folyamatos, játékos fejlesztésében. Ráadásul az önbizalom, az ember önmagába vetett hitének megerősítése szintén fontos már egészen kisgyermekkortól, amit a SES kreatív játékok szintén megadnak a kicsiknek, hiszen garantálják a sikerélményt.


A kreatív játékok gyártójának életfilozófiája, hogy igazi élvezetes kihívást jelentsenek a kicsiknek, ami segíti őket abban, hogy a képzeletüket teljes mértékben szabadjára engedjék. Ennek azonban a legfontosabb feltétele az, hogy minden termék a lehető legnagyobb mértékben környezetbarát legyen. Éppen ezért a SES játékok biztonságosak, moshatóak és kimoshatóak, színesek, kiváló minőségű és az egészségre ártalmatlan anyagokból készülnek. Utóbbi annyit tesz, hogy teljes mértékben gluténmentesek, hipoallergének, ráadásul nem csak a gyermekekre, de a kisállatokra nézve is ártalmatlanok.


Természetükből eredően a gyermekek elképesztően aktívak, szívesen alkotnak minden terepen, amire tökéletes választás a Fürdőszobai színező ceruza vagy éppen a Fürdőszobai színező labda, melyek könnyedén lemoshatóak és igazi élménnyé teszik a fürdést. Az alkotás a legalapvetőbb önkifejezési forma, mely már korai gyermekkorban foglalkoztatja a kicsiket. Ennél is fontosabb azonban a mindennapi élet, a nemi jelleggel járó sztereotípiák és mozdulatok megismerése, elsajátítása, ami például kiválóan alkalmas a Gyermek borotválkozó készlet.

Partner oldalak